HTML

HorrorBörze

Híres és kevésbe ismert horrorfilmek bemutatása és kritikája.

Friss topikok

Resident Evil 2 - Kaptár: Apokalipszis

FAH_Kenny 2012.07.04. 03:59

2004-ben is tombol a T-vírus! A rendezői székben Alexander Witt. Igen, átadta a helyét Anderson, viszont a forgatókönyvet még ő írta. 

Resident_Evil_Apocalypse_Poster.jpgEz a rész lényegében a Resident Evil 3: Nemesis című játéknak felel meg. A két rész (első és második) között csak pár perc eltolódás van. Az elején viszontlátjuk az első rész utolsó néhány jelenetét, majd Alice (Milla Jovovich) elmondja a történetét, miszerint ő az "Umbrella", vagyis a Védernyő cégnek dolgozott és ő védte a hatalmas földalatti labor (vagyis a Kaptár) bejáratát. Kapunk némi emlékfoszlányt is, hogy a tudósok meg akarják nyitni a Kaptárt, mert kíváncsiak, hogy mi történt lent. Nos, mint az sejthető ez sem úgy alakul ahogy tervezik és elszabadul a vírus.

Emlékszek, hogy ezt a filmet 7-8 éve mennyire vártam. Mikor az első rész utolsó képsorait megláttam, nem akartam elhinni, hogy így meg merik váratni az embert. Szerintem amint kijött már azon a héten láttam is. Eszméletlen, mennyire odavoltam ezért a filmért. Annyira nem is alaptalanul. Itt már végre feltűnik Jill Valentine (Sienna Guillory) is, akit már nagyon vártam. Ez a Jill és Alice páros elég odavágós, főleg így, hogy a színésznők se alakítottak rosszat. Látványilag ott volt a cucc, a sztori is jó, semmiben sem volt hiba. Viszont az egyetlen tényező, ami elrontja a filmet, az maga a játék. Ha valaki játszott már vele, akkor tudja, hogy az milyen. A filmből sajnos kispórolták a horror elemeket, nincs meg az izgulós hangulat se. Szinte amolyan alap akciófilm, aminek várod a végét, hogy felhomályosítsanak, hogy mit miért. Nagyjából ezt éreztem a film alatt. A másik dolog a film vége. Megint így befejezni, hát nem hiszem el. Újabb várakozás, mivel megint igen váróssá tette a következő filmet. Kb ugyan olyan ütős, mint az első rész vége.

Nagyon tetszik ez a sorozat és nagyon díjaztam, hogy kaptunk egy kis betekintést Alice "mivoltjába". Már nagyon furdal a kíváncsiság, hogy hogyan fogják befejezni a filmet. Amúgy láttam a következő két részt is, de elárulom, hogy idén, 2012-ben megkapjuk az 5., azaz ötödik részét a filmnek. Hurrá!

Egyértelműen gyengébb lett tez a rész, mint az elődje, de meg kell hagyni, ez is jó. Természetes ezért ez már nem lesz max pontos, de még azért helyet kap valahol elől. Hogy miért csak 8? Részemről több mindent áthoztam volna a játékból, kicsit hangulatosabbá téve a filmet, mivel valahogy nem éreztem azt, hogy most horrort nézek.

10 pontből 8.

 port.hu infó.

Előzetes:

Címkék: francia német vírus kanada angol fertőzés kultusz ajánlott zombik

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://horrorborze.blog.hu/api/trackback/id/tr934627061

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása